Ismét Magyarországra látogatott a Citrix közép európai képviselete Március 14.-én. Ezen a napon egy fél napos tréning keretein belül ismerkedhettek meg az érdeklődök, a termékeket érintő technikai, illetve kereskedelmi újításokkal.
A találkozón először Roman Kapitan szenior Citrix rendszermérnök tartott előadást, amelyben ismertette, hogy a XenApp, illetve XenDesktop megoldások, miként változnak 2017-ben sebesség, valamint megbízhatóság tekintetében.
Ezek után Tomas Poslusny Country Manager vette át a szót, aki egy rövid videóval kezdte, amelyben először a Citrix majd pedig a Microsoft vízióját mutatta be a jövőről. Ezen videók után az előadás, a Citrix és Microsoft közötti kollaborációjának bemutatása jegyében zajlott. Itt megtudhattuk többek között azt is, miszerint a Citrix a felhős megoldásait már a Microsoft Azure felhőjéből teszi elérhetővé, ezzel is erősítve a két cég közötti együttműködést.
A nap zárásaként Joanna Jazienicka következett, akinek szokásos előadása a Citrix licencelését érintő változásokról szólt. Az előadások után egy rövid kötetlen beszélgetés zajlott a Citrix munkatársai és a partnerek között, kérdés-válaszok formájában.
Amennyiben felkeltette az érdeklődését, hogy milyen újdonságokat tartogat a Citrix 2017-ben az ügyfelei számára, abban az esetben keressen minket bizalommal!